Vona Gábor Magyar Péternek: „A választási részvétel erkölcsi kötelesség!”
A Második Reformkor elnöke nyílt levélben szólította fel Magyar Pétert a választáson való részvételre.
Hol vannak a jobboldali, konzervatív értelmiségiek, akik úgy állnak ki a Fidesz vagy a kormány mellett, hogy semennyire sem függnek tőlük?
Hol vannak most, 2017-ben azok a kormánytól és a Fidesztől teljesen független
– vagyis nem az Orbán-kormány/Fidesz által gründolt vagy alájuk rendelt intézményeknél, szerveknél, lapoknál dolgozó,
– nem közvetve vagy közvetlenül közpénzből fizetett,
jobboldali, konzervatív értelmiségiek vagy más megmondóemberek, akik önkéntesen, érdek nélkül, elhivatottságból, egyúttal határozottan, kritikátlanul kiállnak a Fidesz, a kormány és jelenlegi intézkedéseik, üzeneteik mellett?
Kínzó kérdés.